Temperafestékkel szinte minden felületre lehet festeni, papírra, deszkára, vászonra, falra. A középkorban krétaalapozásra dolgoztak, de könnyed, világos színei fehér olajalapozáson is érvényesülnek. A festék felvitelére a hosszabb szőrű sörte- és hajecsetek a legalkalmasabbak, de a temperafestésnek vannak olyan technikái, amelyek a hígítatlan festék felrakására festőkést használnak.
A tempera gyorsan szárad, ezért a kép nem fejleszthető úgy, ahogy a nedvesben való festést megengedő olajfestménynél. Nehezebb vele finom színátmeneteket elérni, ezért inkább a keményebb, rajzosabb modor illik hozzá. A temperaszínek a száradás során kivilágosodnak, levegős, könnyed hatásúak lesznek, nem olyan mély fényűek, mint az olajfesték. Elsősorban a világos színharmóniák érvényesülnek. A temperafestmény színei nagyon tartósak, az olajfestékhez képest sokkal kevésbé hajlamosak a sárgulásra.
A temperát az olajtechnikával vegyítve is lehet alkalmazni. A temperával aláfestett képet lehet olajfestékkel folytatni, a régi mesterek gyakran éltek is ezzel a lehetőséggel. A temperaképet lehet lakkozni, ekkor szinte alig lehet megkülönböztetni a lakkozott olajképtől, de ez éppen legnagyobb varázsától, tiszta, könnyű színhatásától fosztja meg.
